Ha valaki úgy dönt, hogy a jövőben nem kíván gyógyszeken élni, az nyilván elegendő "tudást" halmozott föl magában ahhoz, hogy azt megvalósíthassa.

2011. április 13., szerda

Alma és víz

A jótékony alma
Egyedül az alma az a fajta gyümölcs, amit más ételekkel is együtt  ehetünk, anélkül, hogy erjedés lépne fel. Ezt már az ókorban is tudták róla, ezért is nevezték a gyümölcsök királynőjének.

Nagyon könnyen tudjuk tárolni, ha csak kicsit is odafigyelünk rá,  akkor eláll addig amíg, a tavaszi friss gyümölcsök megjelennek a piacon. Nagyon jól tárolható, szállítható.

Ha hiszed, ha nem, akár kizárólag almán is meg lehetne élni, szinte  korlátlan ideig.

Több, mint 1000 fajta alma található a világon. Mindegyikben > megtalálható a fehérje, rostanyag, keményítő, sók, almasav, cukor, csersav. Magas a foszfor, a vas, és a nátriumtartalma.

Az almát nagyon rövid idő alatt megemészti a gyomrunk, és szinte  azonnal energiát nyerhetünk belőle. Magas foszfor tartalmának köszönhetően sokat segíthet főleg azoknak, akik szellemi munkát  végeznek, vagy gyenge az idegzetük.

Ha régen nem ettél almát, vagyis talán kicsit elszoktál tőle, vagy  nem a legjobban működik a gyomrod, esetleg az egészséges ételeket nehezebben emészted, akkor fokozatosan kezd el az almaevést, először  csak egy-két falatot egyél belőle, de azt nagyon rágd meg, egy harapás almát legalább ötvenszer, mert így keveredik a legalaposabban össze a nyáladdal, és ez a legfontosabb. Utána fokozatosan emeld az adagot, de mindig ügyelj arra, hogy az alma pépként kerüljön a gyomrodba.

Gyümölcsöt csak magában egyél. Ha mást is kívánsz fogyasztani, akkor almát ebéd előtt, vagy vacsora előtt legalább egy órával fogyassz.

Bármilyen gyümölcsöt fogyaszthatsz főétkezéskén is. Ha úgy érzed, hogy az alma nem csillapítja az éhségedet, akkor ez annak a jele, hogy valami baj van a gyomroddal vagy az emésztőrendszereddel. Próbáld meg ezt tudatosan és módszeresen helyreállítani.

Természetesen, ha már más ételekkel megtömted a pocidat, akkor ne erőltesd rá a gyümölcsöt, mert ez nem lesz előnyös sem az egészséged, sem az emésztésed számára.

Jó ha tudod, soha sem a gyümölcs okozza a hasmenésedet, lázadat, vagy más kellemetlenséget, hanem az, amit a gyümölcs előtt ettél.

A gyümölcsök nagy része gyógyító hatású, megszabadítja szervezetünket az eddig okozott károktól, mérgektől.

Többek között az alma nagyon jó tisztító és gyógyító hatással van az alábbi betegségekre:

Ételmérgezés, bélhurut, vérhas, koli baktérium okozta bélfertőzés, és akár hiszed akár nem még akkor is segíteni tud, ha veseköved van.

Székrekedés nélkül képes gyógyítani a  hasmenést, szabályozza a bélműködésedet, tisztítja a húgyutakat, és a tüdőket.

Gyógyítja a reumát, a köszvényt, mivel sói oldják a húgyköveket.

Az alma, mint gyümölcs, savas ugyan, de mégis a szervezetet lúgosítja, hiszen organikus sói semlegesítik a fehérje 

bomlástermékeiből származó savakat. Kiválóan gyógyítja a hörghurutot, és a felső légúti betegségeket.

Jó ha tudod azt, is, hogy másként hat az édes, és másként a savanyú alma.

Édes almát fogyasszanak mindazok, akik székrekedésben szenvednek, vagy vérszegények, és inkább savanykásabbat mindazok, akik esetleg túltápláltak, vagy reumás fájdalmakkal küzdenek.

Mindkét fajtájú alma hatásos vértisztító, nagyon hasznos mindazoknak akik érelmeszesedésben szenvednek, vagy gyenge a szívműködésük, esetleg aranyerük van, vagy a hölgyeknél jól használható a menstruációs zavarok megszüntetésére.

Minden embernek, de főleg azoknak, akik rendszeresen ülő munkát végeznek, legalább minden második hónapban kellene almakúrát tartani. Ez azt jelenti, hogy legalább egy napig csak almát ehet.

Lehetőleg csak egészséges, lédús, és érett almát együnk. Lehetőleg törekedjünk arra, hogy azonos fajtákat fogyasszunk, ugyanis minden almának más más a savassági foka. Ne keverjük a különböző fajta almákat egymással.

Az almát lehetőleg mindig teljes egészében fogyasszuk el. Ne dobjuk el az alma csutkáját sem, hiszen igen értékes jódot tartalmaz. Az alma fogyasztásával még az áldott állapot alatti hányingert is le lehet küzdeni.

Almakúrát egész évben lehet a szervezet regenerálása érdekében végezni 4-5 héten keresztül, melyből egy hét legyen a bevezetés.  

Jó étvágyat!!!!

A vízfogyasztásról
Íme, egy kis hasznos információ.
Azt tudtam, hogy sok vizet kell innunk, de azt nem,
hogy az időzítés is nagyon fontos.
A megfelelő időben fogyasztott víz
maximalizálja az emberi test működését
2 pohár víz rögtön felébredés után segíti a belső szervek működését.
1 pohár víz étkezés előtt 30 perccel elősegíti az emésztést.
1 pohár víz fürdés előtt lecsökkenti a vérnyomást.
1 pohár víz lefekvés előtt megelőzi az agyvérzést és az alvás közben gyakran előforduló szívrohamot.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése