Ha valaki úgy dönt, hogy a jövőben nem kíván gyógyszeken élni, az nyilván elegendő "tudást" halmozott föl magában ahhoz, hogy azt megvalósíthassa.

2011. november 19., szombat

Méregtelenítő kúra mustármaggal

Egy mustármagkúra időtartama hat hét, amikor is mindennap, a
főétkezések előtt, éhgyomorra kell lenyelni egy kávéskanálnyi
mustármagot, rágás nélkül, egy pohár vízzel. A kúrát egy évben
kétszer, háromszor javasolt megismételni. A mustármagok emésztetlenül
haladnak át a szervezeten, de közben a bennük lévő anyagok kioldódnak,
és a belekben lerakódott, bélfalra tapadt bélsártól megtisztítják a
szervezetet.
A bélrendszer salaktalanításán és fertőtlenítésén túl olyan jótékony
hatásai vannak még a mustármagkúrának, mint a vértisztítás, a
hajhullás és a köröm töredezettségének megszüntetése, a bőrpanaszok -
pattanások, ekcéma, viszketés - enyhítése, az asztmás rohamok
gyakoriságának csökkentése, valamint az érelmeszesedésben szenvedő
betegekre is jótékony hatással van.
A mustármag annak ellenére, hogy parányi, telve van hasznos
tápanyagokkal. Nagyon magas a szelénium- és a tripofán
aminosav-tartalma, minek hatására csökken az étvágyad, és kevésbé
kívánod majd a magas cukortartalmú ételeket fogyasztása után.
Gazdag omega-3 zsírsavakban is, emellett tartalmaz még magnéziumot,
vasat, foszfort és kalciumot. Fehérjében és rostokban is gazdag, így
nemcsak a zsírégetést segíti, de méregtelenít, és emésztésedet is
rendbe teszi.
Önmagában azzal, hogy több mustárt és mustármagot eszel, nem fogod
elérni a kívánt súlycsökkenést. A zsírégető ételeket mindig
egészséges, alacsony kalória- és zsírtartalmú táplálékokkal érdemes
párosítani, így tudják kifejteni jótékony hatásukat. Fokozhatod
emellett a zsírégetés hatékonyságát úgy is, ha a mustármag mellett más
anyagcsere-fokozó fűszereket is használsz, például chilit vagy borsot.
A mustármag általános hatása, hogy a szervezet anyagcsere forgalmát
természetes úton szabályozza.
Hatásosan alkalmazható a következő problémák esetén: székrekedés,
aranyér, felfúvódás, máj- és epebetegségek, gyomorbetegségek,
anyagcserezavarok, köszvény, reuma, isiász, valamint a szervezet
önmérgezés következtében létrejött vérkép- és bőrelváltozások,
pattanások, ekcéma.
A mustármag hatóanyagai igen nagy szerepet játszanak a szervezet
zsírtartalmának leépítésében, a szénhidrát anyagcseréjében. Fokozódik
az epe működése, cukorbetegeknél csökken a vércukorszint. Szakvélemény
szerint a kúra a körmök törékenységét is megszünteti. A szervezetben
kialakult káros lerakódások a bélrendszeren keresztül kiválasztásra
kerülnek, így mindazon betegségek, melyek okai az emésztőszervekben, a
vér összetételében, káros lerakódásokban keresendők, a mustármag kúra
során kiküszöbölhetők.
A mustárkúra ideje 6-8 hét. Naponta 3x, étkezés előtt egy csapott
kávéskanál mustármagot szétrágás nélkül kell lenyelni, és vizet inni
rá.
Reumára helyi fürdőt készíthetünk, 100-200 gramm összetört, vagy őrölt
mustármagot vászonzacskóba kötünk. A kádba lógatjuk és a fürdővizet
ráeresztjük.
Jó a mustármag a légzés és a keringés vitális központjaira.
Tüdőgyulladásnál a mellkasra mustártapaszt készíthetünk. 3 evőkanál
összetört magot 5 deci langyos vízzel elkeverünk, 5 percig fenntartjuk
a mellkas köré tekert borogatást.
Reumatapasz: porrá törjük a mustármagot, ecettel elkeverve 15-30
percig tartjuk a fájó testrészen. 3-5 naponta ismételhető, ha
szükséges.
Asztali mustárt készíthetünk házilag. Megtört, olajtól mentes
mustármag, ecet, bors, szegfűszeg, tárkony és hagyma keverékéből ízlés
szerint.
A mustárt mint ételízesítő szószt szinte mindenki használja, viszont
az alapját képező mustármag csak kevés konyhában található meg. Pedig
érdemes közelebbről is megismerkedni ezzel az egyszerű, apró maggal,
amely nemcsak gasztronómiailag sokoldalú, de gyógyhatásokkal is
rendelkezik.

Hazánkban a legelterjedtebb a Dél-Európából származó fehér mustár,
melynek világos színű, sárgás magjai kissé édeskések, finoman
csípősek, gazdagok illóolajokban. Kiváló a tartósító hatása, ezért
kerül gyakran savanyúságokba, pácokba, szószokba, illetve húsfélékbe
is. A mindenki által ismert asztali mustárban a mustármagon kívül
főként ecet vagy bor, bors, szegfűbors, tárkony, hagyma, egyéb
fűszerek, cukor és só van.
A keresztes virágúak családjába tartozó mustár magjának gyógyászati
hatásai már régóta ismertek, az ókorban még skorpiócsípés ellen is
használták. Egyszerűsége miatt a mustármag fogyasztása az elterjedtebb
a gyógyászatban, de a házilag csíráztatott mustármag zsenge
növénykéinek talán még kedvezőbbek a hatásai. A mustármag-csíra
antibiotikus, vértisztító hatású, tisztítja a nyálkahártyát, és
élénkíti a testet. Belsőleg alkalmazva a mustármag emésztetlenül halad
át a szervezeten, ám közben a benne lévő anyagok kioldódnak, ezzel
hatnak külső és belső panaszokra is. A mustármag megfelelően
alkalmazva jót tesz az emésztésnek, fokozza az emésztőnedvek
kiválasztását, felfúvódás és májpanaszok esetén is hatásos. Serkenti a
vérkeringést és a vérképzést, szabályozza a vérnyomást, tisztító
hatása révén bőrkiütések, pattanások ellen is hatékony, megfázásos,
náthás időszakokban pedig enyhíti a köhögést és a hurutos problémákat.
További kedvező hatásai közé tartozik, hogy a benne lévő sok
A-vitaminnak köszönhetően a bőr, a haj és a köröm is egészségesebbé,
erősebbé válik tőle, továbbá a látásnak is jót tesz. A mustármagból
készült főzetet hólyaggyulladás esetén szokták alkalmazni. Külsőleg a
porrá tört mustármagból készített pép borogatásként használható, ami a
reumás panaszok mellett ízületi gyulladások kezelésére is alkalmas.
Általánosságban egy-egy mustármag-kúra 6-8 hétig tart, a napi adag
pedig háromszor 1 kávéskanálnyi mag, rágás nélkül lenyelve.
Mustármag kúra
2010.04.14
A fehér mustármag a régi népi gyógyászat gyakran használt anyaga. A
mustármag általános hatása, hogy a szervezet anyagcseréjét természetes
úton szabályozza. A szervezet különböző helyein lévő káros
lerakódásokat elhárítja, ezért a vért tisztítja. Így mindazon
betegségeknek, amelyek okai az emésztőszervekben és a vér nem
tökéletes összetételében keresendők, a mustármag-kúrával
kiküszöbölhetőek. Német szanatóriumok vizsgálatai szerint a kúra
lényegesen csökkenti az agyvérzésre való hajlamot, és kiválóan
alkalmas az emlékezőképesség javítására. Érelmeszesedésre
hajlamosaknál kiváló gyógyhatás érhető el vele. Hashajtó hatása ugyan
nincs, de bő székletet eredményez, mert a magok emulziója fokozatosan
letisztítja a bélfalra tapadt, beszáradt bélsármaradványokat. Segít
meggyógyítani a bőrön jelentkező betegségeket, hibákat (pattanások,
ekcéma, viszketegség), megszünteti a körmök törékenységét, és a
hajhullás megakadályozásában is van szerepe. Különböző zsírsavai
szerepet játszanak az emésztőrendszer fertőtlenítésében.

Összegezve, a mustármag-kúrának nagy szerepe van a székrekedés,
felfúvódások, gyomorégés, máj- és epebetegségek, gyomorbetegségek,
anyagcserezavarok, köszvény, reuma, bőrelváltozások, vérkeringési
zavarok elhárításában, megelőzésében.

Egy kúra időtartama 6 hét, évente háromszor-négyszer érdemes a kúrát
lefolytatni.

Szedése: naponta háromszor, étkezés előtt 1-1 kávéskanálnyit lenyelni
bő vízzel, vagy teával. A gyógynövényboltokban kapható mustármag
alkalmas a kúrára.
Fizikai testnek hatalmas tisztulást ad.