Ha valaki úgy dönt, hogy a jövőben nem kíván gyógyszeken élni, az nyilván elegendő "tudást" halmozott föl magában ahhoz, hogy azt megvalósíthassa.

2011. június 17., péntek

Kendermag


Image
A kender az emberiség történetében az élelemtermelés kezdete óta termesztett növény. Számtalan felhasználási módja ismert. Készítettek belőle vitorlát, kötelet, papírt, de élelmiszerként és gyógyszerként is alkalmazták. Kínában, Ausztráliában és Európában a nagy éhínségek idején életmentő táplálékul szolgált a lakosságnak. Gyógyító hatása évezredek óta ismert. Különböző részeiből készült kivonatok a világban mindenütt az emberi betegségek legelterjedtebb gyógyszerei voltak. Ma a kender a „tiltott város”. A legtöbb embernek a kábítószer jut eszébe róla. Éppen ezért még a növény termesztését is tiltják a világon. Nem veszik tudomásul, hogy ez őseink mindennapi étke volt.
A kendermagból magas tápértékű olaj sajtolható ki, amely a növényvilágban a legnagyobb mennyiségben tartalmaz olyan, esszenciális zsírsavakat, amelyeket a test nem képes önmaga előállítani, a táplálkozás során kell felvenni. Ezek az esszenciális zsírsavak felelősek immunválaszunkért, és megtisztítják érrendszerünket a koleszterintől és a lerakódásoktól.
A kendermag olajban található zsírsavak:
Omega-3 19%
Omega-6 57%
Omega-9 12%
Palmitin 6%
Stearin 2%
Gamma-linolen 1.7%
Egyéb 2.3%
Az Omega-3, Omega-6 zsírsav javítja a szív egészségét
A többszörösen telítetlen zsírsavaknak alapvető szerepük van az agy megfelelő működésében, a szaporodásban és az anyagcsere folyamatokban, továbbá segítenek fenntartani a bőr és a haj egészségét. Tanulmányok bizonyítják, hogy az Omega-3 zsírsavban gazdag étkezés elősegíti a megfelelő koleszterinszint fenntartását.
Az Omega-9 zsírsav nem esszenciális zsírsav, ami azt jelenti, hogy az emberi test képes korlátozott mennyiségben előállítani. Csökkenti az érfalak lerakódását, a vércukor szintet egyensúlyban tartja és segít helyreállítani az immunrendszert.
A GLA (gamma-linolén sav) egyike az esszenciális zsírsavak két fajtájának. Legalább olyan fontos szerepe van a szervezet számára, mint a vitaminoknak. Hatásos izületi gyulladás, gyulladással járó rendellenességek, fekélyek gyógyítására. A GLA használatával sikert értek el már agydaganatos betegek kezelése során is. Az Egyesült Államokban és Európában ekcéma, valamint a menstruációs ciklussal együtt járó mellfájdalom kezelésére alkalmazzák.
A hatékony méregtelenítés és az eredményes fogyás alapfeltétele, hogy csökkentsük a kalória bevitelt, ugyanakkor enyhítsük az éhségérzetet. A kendermag olaj a gyomor falát vékonyréteggel vonja be, így az üres gyomorban termelődő gyomorsav nem irritálja a gyomor nyálkahártyáját, ezáltal az éhségérzet csökken.
A kendermag olaj fogyasztásának előnyei
Kitűnő forrása az esszenciális zsírsavaknak (Omega-3, Omega-6 és GLA). Csökkenti a koleszterin szintet (LDL). Hatásosan csökkenti a vérnyomást és helyreállítja a vérkeringést. Javítja a szervek működését, a test immunrendszerét. Emeli az energia- és az anyagcsere szintet. Enyhíti a menstruációs görcsöket Enyhíti az izületi gyulladással járó tüneteket Sportolás után segít az izmok regenerálásában Hatásos száraz bőr kezelésére, helyreállítja a haj
A kendermag olaj egyszerű felhasználás módja
Mivel a kendermag olaj nagyon ízletes, fogyaszthatja úgy is, hogy a napi étkezések során ételét meglocsolja egy evőkanál olajjal, vagy kedvenc italába keveri. Nagyszerű főtt vagy párolt zöldségekhez, salátákhoz, még a vajat is helyettesítheti vele vagy egyszerűen kortyolgathatja.
A kendermag olaj tartósítószert nem tartalmaz, felbontás után hűtőszekrényben kell tárolni!

2011. június 6., hétfő

Himalája kristálysó


A sót mindannyian ismerjük. Nélküle unalmas, fantáziátlan, és élvezhetetlen az ételünk. A  ugyanakkor egy alapvető része testünknek, (6 %-át teszi ki) és fontos szerepe van az idegi ingerek elektromos vezetésében, a vér lúg-, és savháztartásának egyensúlyában. Éppen ezért nem mindegy, hogy milyen formában és mennyiségben visszük szervezetünkbe.


A himalájai kristálysót a királyok sójának tekintik. Úgy is ismert, mint „fehér arany” vagy „az élet sója”. Ez nem meglepő, hiszen a  szó a latin nap (sol) szóból ered. A himalájai kristálysó együtt a tiszta vízzel, a legtisztább, egyszerű és mégis hatékony egészség megőrző, amelyhez hozzájuthatunk. Plinius, római szerző (IE 79-23) már kifejtette: „A kristálysó az emberiség legfontosabb orvossága”.

Mivel másabb, mint az asztali só?

A közönséges asztali  alapvetően egy ipari melléktermék, amely az eredeti 84 elemmel szemben csak kettő maradékot (nátrium és klór) tartalmaz. Ezzel szemben a kristálysó több millió éves napfényt tárol. Tiszta forrásvízzel komplex ásványi alapot biztosít az élet létrejöttéhez és fennmaradásához. Évmilliók álltak rendelkezésre a  éréséhez nagy tektonikai nyomások alatt, messze a szennyező forrásoktól. Az elsődleges energia több millió évvel ezelőtt a kristálysó egyedi szerkezetében tárolódott. A benne található ásványi és nyomelem 84 elem kolloid állapotú, vagyis szerves alakban van jelen, kisebb, mint 1/1000 gramm, hogy a sejtmembrán falát ozmozissal még át tudja hatolni, és beépüljön sejtjeinkbe. Ez garantálja, hogy a szervezet képes legyen felvenni a szükséges káliumot, kálciumot, magnéziumot és nyomelemeket.

Himalája  termelése:

A kristálysót egy himalájai sóbánya legmélyebb és legtisztább szintjéről bányásszák. A legtisztább, szinte átlátszó kristályok –melyek úgy néznek ki, mint a csiszolatlan gyémánt- a bánya egy alsó vékony rétegéből kerülnek ki, melyek helye féltve őrzött titok. A 30-50 kg-os sósziklákat kézzel törik szét a bányában, így veszi át egy független nemzetközi vállalat.
A darabokat a termelés helyére Delhibe szállítják, majd az említett vállalat és a mi vegyészeink tesztelik azokat. Ezt követően megtisztítják, napon szárítják és szín szerint szortírozzák a sókristályokat. A sötétebb köveket fürdősónak dolgozzák fel. A legtisztább kristályokat kézzel 20-60 grammos darabokra aprítják, sós vízben mossák és napon szárítják. A tiszta sót Németországba szállítják, ahol egy akkreditált laboratórium újra ellenőrzi azokat…

Himalája  használata:

Számtalan alkalmazási lehetőség kínálkozik életünk különféle területein, úgymint egészség megőrzés, táplálkozás és Wellness. A  alkalmazása lehetővé teszi különféle bántalmak csillapítását, betegségek kezelésének kiegészítését.

Nora Kircher „Egészség a Himalájából” című könyvében számtalan alkalmazási lehetőség megtalálható. 

2011. június 2., csütörtök

PALEOLIT TÁPLÁLKOZÁS


Szendi Gábor: Paleolit táplálkozás című könyve. (A nyugati típusú táplálkozásnak a betegségekkel való kapcsolatáról, az eddig megdönthetetlennek hitt egészségügyi mítoszokról, dogmákról kíméletlenül lerántja a leplet.)
Szendi Gábor könyvéből idézve!

A paleolit táplálkozást könnyü megérteni, egy két egyszerü alapelvből indul ki. 
A homo sapiens kb. 2,5 millió éven át vadászó-halászó-gyüjtögető életmódot élt, akár csak a ma még itt-ott fellelhető természeti népek.
Szervezetünk a 2,5 millió év alatt tökéletesen alkalmazkodott a vadászó-halászó-gyüjtögető étrendhez.
A ma élő természeti népeknél tett antropológiai megfigyelések szerint ezek az emberek tökéletesen egészségesek, ismeretlen körükben a szívbetegség, a cukorbetegség, az elhízás, az autoimmun betegségek és a rák.
Igaz ez az Északi- sarkon élő eszkimókra ugyanúgy, mint a Pápuákra, holott étrendjük látszólag nagyon eltérő. A vadászó-halászó-gyüjtögető életmódot élők karcsúak, erősek, és egészségesek.
Ezzel szemben a modern ember elhízott, elpuhult, gyenge, beteges, és mindenféle a táplálkozással szorosan összefüggő betegségek gyötrik, mint szívbetegség, cukorbetegség, autoimmun betegségek és a rák.
Az emberiség létszáma rohamosan nőtt, a környezet eltartóképessége pedig rohamosan csökkent.
Egyre fogyatkozott a vadászható vadak és begyüjthető vadon termő zöldségek és gyümölcsök mennyisége.
A kialakult ellátási krízis hívta életre a földmüvelést és az állattartást, amely alapvetően átalakította az ember étrendjét. Olyan tápanyagok jelentek meg az étrendben, amelyeket korábban az ember nem fogyasztott, így alkalmazkodni sem tudott hozzájuk.
Egyrészt idegen fehérjékkel és hormonszerü anyagokkal találkozott az emberi szervezet, amelyeket nem tud megfelelően kezelni, mert enzimrendszere
nincs erre felkészítve.
Másrészt olyan szénhidrátterhelést jelent a gabona és a tej alapú táplálkozás, amit az emberi szervezet tartósan károsodás nélkül nem tud elviselni.
A nyugati ember sokat és rossz ételeket fogyaszt. Ezért elhízott és beteg.
A kőkori ember nem fogyasztott tejet és tejtermékeket (nem is volt rá lehetősége, a vadon élő állatokat nem lehetett megfejni).
A kőkori ember nem fogyasztott gabonaféléket, nem sózta az ételét.
A vadon élő állatok sovány húsát ette, fehérjefogyasztása jóval nagyobb volt, szénhidrátfogyasztása viszont sokkal alacsonyabb, mint a mai emberé.
Ami szénhidrátot evett, abban nem szerepelt nagy keményítőtartalmú fajta (pl. burgonya, gabonafélék), csak gyümölcsök, zöldségek, vagyis a fogyasztott szénhidrátok glikémiás indexe és telítettsége sokkal alacsonyabb, rosttartalmuk viszont sokkal nagyobb volt.
A zsírok összetétele is más volt, kevesebb telített zsírt, viszont sok egyszeresen telítetlen és többszörösen telítetlen zsírokat fogyasztott, pl. sok omega-3-at.
Hogy miként lehet kenyér és tésztafélék nélkül élni, azt csak azért nehéz elképzelni, mert évtizedek óta abban a hiszemben élünk, hogy ezek nélkülözhetetlen részei a táplálkozásunknak.
Azonban ezek étrendünk leginkább megbetegítő alkotóelemei.
A tej és a tejtermék ugyancsak kilőve. A tejből formált cicabajusz hazugságához hozzátartozik, hogy még a macskák sem bírják a tejet.
A bab és a hüvelyesek szintén, mert áteresztővé teszik a bélfalat.
Az édességekről pedig igazán könnyü belátni, hogy lehet nélkülük is élni. A cukor és a csokoládé az utóbbi 100 évben lett közfogyasztási cikk, előtte ritka különleges csemege volt, még korábban pedig ismeretlen. Az inkák a csokoládét nem édesen itták, csak az európai ember alakította át édességgé.
Aki mindebből azt a következtetést vonja le, hogy a paleolit táplálkozás valamiféle aszkétikus táplálkozási mód, az súlyosan téved.
A természeti népeket antropológusok nem gyászhuszároknak, hanem boldog, megelégedetten élő embereknek látják.

Bővebben: Szendi Gábor Paleolit Táplálkozás c. könyvében lehet olvasni!

 
 

2011. május 28., szombat

A homoktövis gyógyhatásai


Bio homoktövis


homoktövisek

Mire jó homoktövis?

MAGAS ANTIOXIDÁNS TARTALMÚ, IMMUNRENDSZER-ERŐSÍTŐ GYÓGYNÖVÉNY

Már a VIII. században klasszikus Tibeti gyógyszer- ként jegyezték fel. Az egyik legrégebben használt gyógynövény, az egészség tárának is hívják. Több, mint 190 biológiailag aktív komponenst tartalmaz.

Gyógyhatások

A, E, F, C, B1, B2, P vitaminokban gazdag, karotinoidokat, flavonoidot, káliumot, cinket, magnéziumot, kalciumot, nyomelemeket és zsírsavakat tartalmaz. Magas antioxidáns tartalma miatt daganatgátló hatású.

Terápiás értékei alapján ajánlott

  • az immunrendszer erősítésére, általánosan roboráló szerként
  • fertőzésveszély, pl. influenzajárvány idején
  • allergiák, pl. szénanátha esetén
  • betegség utáni lábadozás időszakában
  • daganatgátló, sejtregeneráló hatása miatt rákos megbetegedések kezelésére, illetve daganatok kialakulásának megelőzésére
  • fogyókúrázóknak, zsíroldó hatása miatt
  • a szív funkcióinak javítására, ill. érrendszeri betegségek kezelésére
  • gyomor- és nyombélfekély esetén
  • "F" vitaminhiány miatt fellépő központi idegrendszeri abnormitások korrigálására, különösen cukorbetegeknél
  • májregeneráló hatása miatt ajánlott a máj tisztítására, alkoholfogyasztás esetén fokozottan ajánlott, az elvonási tünetek csökkentésére is
  • hasnyálmirigy- és tüdőbetegségeknél is alkalmazható
A gyógynövényből készült termékeinket azonban nem csak a már meglévő betegségek ellen ajánljuk fogyasztani, hanem mindennapos üdítőként és ételként is, hiszen nagyon fontos szerepe van a betegségek megelőzésében, a prevencióban.
"Ha ennyi mindenre jó, akkor biztosan nagyon rossz íze van" - szokták mondani.
Ez esetben nem így van! A nektárt hígítva kitűnő ízű, friss üdítő nyerhető.


2011. május 6., péntek

A szíverősítő galagonya


Galagonya
Crataegus oxyacantha L.
   
"Szíverősítő és nyugtató gyógynövényünk"

Népies neve:

gelegenye, fehértövis, Isten gyümölcse, cseregalagonya

A növény leírása:

A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozik. Legelők, erdőszélek, cserjések, tövises cserjéje illetve fája,
de nevelhető a házi kertben is.

A legfontosabb fajok közé a kétbibéjű galagonya (Crataegus laevigata L) és az egybibéjű galagonya
 (Crataegus monogyna Jacq.) tartozik.
Hogyan gyűjtsük?

A növény - Crataegi summitas - virágos leveles ágvégét, hajtásvégét használják gyógyászati célra.

A cserje május-júniusban virágzik, termését októberben szedik.


Mi van benne?

A növényi drog tartalmaz flavonoidokat (vitexint, hiperozidot, rutint), aminszármazékokat
(feniletilamint, tiramint), proantocianidokat és triterpéneket.
Mire jó?

A galagonyát a "szív gyógynövényének" is nevezik, mert bizonyítottan jó szíverősítő és szívnyugtató.
Jótékony hatással van a fáradt, túlterhelt, stresszben élő szívre, javítja a szívizomsejtek aktivitását,
serkenti a szívizom vérellátását. Teakeveréke értágító és vérnyomáscsökkentő hatású, fogyasztása
javallt koszorúér-betegségek esetén. Segít a vérkeringési problémák enyhítésében, visszaszorítja
az érelmeszesedés kialakulását. Öregkori szívpanaszokra, illetve a szívizmok degenerációs
megbetegedéseire ajánlott galagonyatea és galagonyatartalmú készítmények fogyasztása.
Hogyan használjuk?
Tea: 2 dl forró vízzel forrázzunk le 1 teáskanálnyi szárított galagonyalevelet, majd 15 perc
elteltével szűrjük le. Naponta 2-3 csésze tea fogyasztása javallott.

Tinktúra: Virágból, levélből, bogyóból készül.

Tabletta: A galagonyából készített tabletta porított virágot, levelet, bogyót tartalmaz.

Fűszerként: A galagonya terméséből gyümölcszseléket és mártásokat lehet készíteni. 

2011. május 3., kedd

Alga - Az óceán éltető ereje

Alga - Mikro Alga! Az óceán éltető ereje

Az alga szervezetünk számára nélkülözhetetlen anyagok széles skáláját tartalmazza. Sok táplálkozással foglalkozó szakember egybehangzó véleménye szerint a mikro alga az egyik legalapvetőbb és legvitamindúsabb élelmiszer.

Az alga több mint 3 milliárd éve létezik! A Spirulina mikro alga gazdag tápanyagokban. A mikro algákban megtalálható az emberi szervezet számára minden, és egyensúlyban is tartja azokat. 


A kutatások bebizonyították: 1 g Spirulina alga a tápérték tekintetében megfelel 1 kg zöldségnek.

Napi 2-4 gr. alga, vagy 2-4 kg zöldség? Ön melyiket enné meg szívesebben?!
Az algák összegyűjtik és kivezetik a minden nap magunkhoz vett (élelmiszeradalékok, levegő, víz, stb…) méreganyagokat és nehézfémeket a szervezetünkből. A mikro alga különlegessége, hogy ezen, méregtelenítő hatását nemcsak a bélrendszerben, hanem a vérkeringésben, a zsírszövetekben, sőt még az agyban is elvégzi. Gondoljon bele, mikor végzett nagytakarítást szervezetében utoljára?
A Chlorella alga a legjobb természetes klorofilforrás.

Laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a Chlorella alga ötször több klorofilt tartalmaz, mint a búza, tizenkétszer többet, mint az árpa és ötvenszer többet, mint a lucerna. A Chlorella mikro alga két-három százaléka klorofilból áll. Az alga klorofil tartalma a legnagyobb hányad, más ehető növényekkel összehasonlítva.

A Chlorella mikro alga nagymértékben erősíti az immunrendszert, fokozza a sebgyógyulást, szabályozza a bélműködést, gondoskodik a bélflóra egyensúlyáról és segíti a máj működését. Az alga támogatja az anyagcserét, aktiválja a szervezet védekező erejét. A Chlorella alga megakadályozza szervezetünk elsavasodását, nagyszerű hatása van fertőzések, gyulladások esetén, sőt a rák megelőzéssel kapcsolatban is.
A vörös kőalga összetételének 34%-át tiszta, természetes, szerves, vegetáriánus kalcium képzi, amely testünk számára a legfontosabb ásvány. Az algában található kalcium nélkülözhetetlen csontjaink, fogaink, körmeink és hajunk újra képződéséhez. Észrevette már, ahogy nőnek a gyerekek mi egyre kisebbek leszünk? A csontjaink sűrűsége kalciumhiány miatt csökken! A mikro alga kiemelten fontos szerepet tölt be szervezetünk sav-bázis egyensúlyának beállításában, azaz a lúgosításban is. A lúgosítással nagyon sok egészségügyi problémát megelőzhet!





A zsírégető csodaszer

Az alga
Az egyre népszerűbb tengeri algák manapság már nem hiányozhatnak a reformétrendből. Egészségvédő hatásukon túl méregtelenítenek is.

Az ókori görög mitológia szerint a szépség és a szerelem istennője, Aphrodité, egyedülálló szépségét, csillogó haját és ragyogóan selymes bőrét a tengervíznek és a benne rejlő kincseknek, a tengeri sónak, az iszapnak és az algának köszönhette. Azokon a helyeken, ahol rendszeres algafogyasztók élnek, az emberek kitűnő egészségnek örvendenek, és közülük kerülnek ki a hosszú élet rekorderei is. Ma az algákat a világ legnagyobb élelmiszer-tartalékaként tartják számon.

Az óceán létfontosságú ásványok és elemek tárháza. Az ősi tengerparti kultúrákban a tenger más kincseit, mint a moszatokat, halakat, rákokat, kagylókat is gyakran fogyasztották, például a kék-zöld alga, a spirulina az aztékok csodaeledele volt. A tengervíz iszapjában található sók, ásványi anyagok és fehérjék szervezetre gyakorolt jótékony hatása klinikailag bizonyított tény.

Rendkívüli hatékonyságukat a tengervíz és az emberi vérplazma hasonló összetétele és ásványianyag-koncentrációja magyarázza, mivel a vérben oldott ásványi anyagok összetétele és aránya nagyon hasonló a tengervízben megtalálható anyagokéval.

Algák az egészségért

Amerikai kutatók a japánok táplálkozási szokásaival, vagyis a tengeri táplálékok fogyasztásával hozzák kapcsolatba, hogy Japánban 66%-kal kevesebb tüdőrákos beteg van, mint Angliában vagy az USA-ban, bár egy japán professzor felmérései szerint a japánok ugyanannyit dohányoznak, mint az amerikaiak. A tengerben fellelhető növényeket két csoportba lehet sorolni, úgymint a magasabb rendű növények, a tengeri füvek és az alacsonyabb rendbe tartozó algák. Ez utóbbi csoport tagjai közel 25 ezren vannak.

Az algákat beazonosítani csak tudományos módszerekkel lehet, ezért kialakult egy egyszerűbb módszer. Ennek lényege az alga színe alapján történő azonosítás. Így léteznek vörös-, zöld- és barnaalgák.

Valamennyi alga kedvező tulajdonsággal rendelkezik.
  • A több ezer cianobaktérium-algafaj közül kiemelkedő szerepet kapott a Föld legősibb élőlényei közé tartozó Spirulina Platensis. Fejlettségi szintjét tekintve közelebb áll a baktériumokhoz, mint a többi algához.
  • Az Achophyllum nodosum, vagyis a barnamoszat nagy szerepet kap az egészség megőrzésében, a betegségek megelőzésében és a gyógyulási folyamatok gyorsításában.
  • A Carrageen Chondrus Crispus, vagyis a vörösmoszat főleg magas vitamin- és nyomelem-koncentrációja, illetve rosttartalma miatt harmonizálja az anyagcsere-folyamatokat, serkenti a pajzsmirigyműködést, és fokozza az ellenállóképességet. Asztmatikus, reumatikus, gyomorbél-rendszeri problémákban és a fogyókúrában is igen sokat segít.
A tengeri moszatok ma újra fontos táplálékká váltak. Magas fehérjetartalmuk miatt a Föld leggazdagabb fehérjeforrásának tartják őket. Megtalálható bennük valamennyi aminosav, és felhasználásuk is változatos: teheted őket salátákba, levesekbe, zöldség- és gyümölcslevekbe is.

Algák a méreganyagok és az elhízás ellen

Az algák számos előnyös tulajdonsággal rendelkeznek a fogyókúra, valamint a sav-bázis és az anyagcsere-egyensúly szempontjából is.
  • Magas a jódtartalmuk – a jód a tiroxinhormon alkotórésze, amit a pajzsmirigy termel. Ez a hormon biztosítja a fiatalos külsőt, szabályozza az anyagcserét.
  • Magas az A-, B-, C-, D-, E- és K-vitamin tartalmuk. A B12-vitamin ritka a növényi élelmiszerekben, az algából viszont ezt is megkaphatod. A sokféle vitaminnak köszönhetően jó a sejteket vitalizáló és immunerősítő hatása is.
  • Béta-karotin-, klorofill- és szeléntartalmuk miatt szabadgyökfogóként fontos szerepet töltenek be az érelmeszesedés késleltetésében, a szervezet ellenállóképességének megerősödésében és a rák megelőzésében.
  • Olyan szénhidrátot tartalmaznak, amely védi a szervezetet a nehézfémtartalmú mérgek - stroncium, kadmium, plutónium, bárium - felszívódásától.
  • A spirulina bázikus hatású, a savtúltengéses gyomorbetegségek esetében is ajánlott, gyorsan érezhető a hatása. Csökkenti a szervezet savasságát, így hatékony gyógyítószer a méregtelenítésben.
  • Az algának enyhe vízhajtó hatása is van, és mivel magas a rosttartalma, javítja az emésztést is.
  • Kimagasló az ásványianyag-tartalmuk: sok vas, foszfor, kálium, kalcium, magnézium, cink van bennük. Bórtartalmuk közvetve szerepet játszik a kalcium- és a magnézium-anyagcsere szabályozásában.
  • A bennük lévő zsírsavak csökkentik a vér zsírszintjét, mérséklik a vérlemezkék összecsapzódását, kismértékben növelik a védő koleszterint – HDL -, és értágító hatásúak. Lassítják az érelmeszesedést, és csökkentik a vérnyomást.
  • Mivel táplálók, az algák a fogyókúra, a salaktalanítás idején táplálék-kiegészítőként alkalmazhatók. Ha fél órával az étkezés előtt algát eszel, fehérjetartalmának következtében az agy éhségközpontjába jelek érkeznek, így jóllakottságérzet kerít hatalmába.

2011. április 13., szerda

Cékla a magyar aloe vera

"Egyébként is az a mondás járja: Isten ajándéka Magyarországnak a cékla, vöröskáposzta, paradicsom és sárgarépa."

A fokhagymát kihagyták!!!!
----- Original Message -----


Az alábbi összeállításhoz a következő kiegészítést teszem:

A céklában van egy erős,rákellenes hatóanyag,a BETAIN !

Orvosi kísérletekkel már sokszor igazolták a fantasztikus rákellenes hatását .
A vér oxigenizálásában nagy szerepe van,mivel a céklából könnyen felszívódó szerves vas a hemoglobinhoz kötődve az nagyobb felületen tudja felvenni az oxigént.

                                      








 
Egyébként is az a mondás járja: Isten ajándéka Magyarországnak a cékla, vöröskáposzta, paradicsom és sárgarépa.

CÉKLA a magyar aloe vera!!

 
A cékla kiváló többek között a bőrbetegségek kezelésére, fáradtság
ellen, hólyagpanaszokra, keringési rendellenességekre, a klimax
tüneteinek enyhítésére, májpanaszok kezelésére, menstruációs
zavarokra, a nyirokrendszer zavarainak kezelésére, szempanaszokra --
mint például a szemfáradás vagy szürkehályog --, szív-, és vérnyomás
rendellenességeinek kezelésére, valamint vesepanaszokra egyaránt. A
várandósság ideje alatt is ajánlott a fogyasztása, hiszen segít a
vérképzésben.
Nyersen, reszelve vagy szeletekben
A cékla gyökere és levele egyaránt fogyasztható, sőt, mindkettő szinte
ugyanannyi hasznos tápanyagot tartalmaz. A céklalevél nem csak
egészséges, de rendkívül jól mutat a salátákban: a legtrendibb
éttermek ma előszeretettel használják a lila erezetű, élénkzöld
leveleket.
A mézédes céklagumót legjobb, ha nyersen salátaként, vagy reszelve
fogyasztod. Ha fokozni szeretnéd az ízhatást, reszelj hozzá almát vagy
körtét is, így igazán ízletes vitaminpürét kaphatsz! Ha nassolnál
valamit, rágcsálj szeletekre vágott céklát: segíti a vérképzést és
kiváló antioxidáns.

Mindegy hogyan, de fogyaszd!
Hiszen nagyon egészséges, és láthatod, hogy az elkészítésének
számtalan módja van. Használd ki a természet gyógyító ajándékait, hogy
minél kevesebb időt kellejen a betegséggel foglalkoznod!

Kedvcsináló: egy ízletes és gyorsan elkészíthető céklasaláta recept
Hozzávalók: 60 dkg cékla, 3-4 db kisebb alma, 1 vöröshagyma, 2 kanál
citromlé, 1 evőkanálnyi méz, 2 evőkanálnyi olívaolaj és egy kis só.
Így készítsd a salátát: Az alaposan megmosott céklát hámozd meg,
öblítsd le, reszeld vékonyra és tedd be egy tálba. Ezután a megmosott
és meghámozott almát és vöröshagymát is reszeld hozzá, sózd meg, add
hozzá a citromlevet, olíva olajat és a mézet. Forgasd össze alaposan
az alapanyagokat, majd hagy hűlni néhány órát. Önmagában is
fogyaszthatod, de ízletes köret lehet frissen elkészített sült mellé
is.
Bolondítsd meg egy kis sajttal: sült cékla és kecskesajt saláta


A Cékla a Magyar Aloe Vera! Fogyassz belőle minél többet! *Olcsóbb
és finomabb, mint bármelyik Patikai vitamin, vagy étrend kiegészítő!!!*